Rendezvények

DOSZ Szabadegyetem

Ahogy arról korábban tájékoztattuk a doktoranduszokat, a kialakult járványügyi helyzet miatt ellehetetlenült a DOSZFESZT megrendezése, azonban örömmel értesítünk, hogy a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) első alkalommal rendezi meg a DOSZ Szabadegyetemet a Debreceni Egyetem Doktorandusz Önkormányzatával együttműködésben a Debreceni Egyetem impozáns központi Campusán.

Debrecen Magyarország legnagyobb vidéki városa, a Debreceni Egyetem a régió legjelentősebb felsőoktatási intézménye, egyike Magyarország öt kutatóegyetemének. Az intézmény az országban a legszélesebb képzési spektrumot kínálja, közel 30 000 hallgatója jelenleg 14 karon folytatja tanulmányait, a több mint 1000 doktorandusz pedig 24 doktori iskolában végzi kutatómunkáját.

A Szabadegyetem szakmai és szabadidős programokkal várja a doktoranduszokat. Ahogy az a részvételi díjak alapján is látható, kiemelten számítunk elsőéves PhD és DLA hallgatók részvételére.

A DOSZ szervezésében megvalósuló szakmai programokon a doktori képzéssel kapcsolatos aktuális kérdésekkel foglalkozunk. Az előadások, workshopok és kerekasztal-beszélgetések célja az elsőéves doktoranduszok felkészítése az előttük álló kutatói pálya kihívásaira.

A szabadidős programokkal a szórakozási és kapcsolatépítési lehetőségeket szeretnénk biztosítani a résztvevők számára. A rendezvényen – a Debreceni Egyetem közel ötszáz éves hagyományait és a helyi adottságokat kihasználva – számos olyan program kerül megrendezésre, amelyek reményeink szerint feledhetetlenné teszik Szabadegyetemet.

Részvételi díj:

8.000.- Ft/fő (elsőévesek részére, akik felvételt nyertek, de még nem kezdték el doktori tanulmányaikat vagy maximum két lezárt félévvel rendelkeznek)
10.000.- Ft/fő (DOSZ Tudományos Osztályok tagjai részére)
12.000.- Ft/fő

A regisztrációs díj tartalmazza a részvételi lehetőséget a rendezvény teljes idejére, szállást 2 éjszakára, teljes ellátást, valamint a kísérőprogramokon való részvételt. A részvételi díj visszafizetésére nincs lehetőség.
A regisztrációs felület a www.dosz.hu oldalra történt regisztrációt követően a Rendezvények menüpont alatt érhető el.

A jelentkezés és részvételi díj befizetésének határideje: 2020. augusztus 24.

A részvételi díjat a DOSZ bankszámlájára (11600006-00000000-62169239) kell elutalni közlemény rovatban „SZE 2020, Vezetéknév Keresztnév” megjelöléssel.

További információért forduljon bizalommal a rendezvény szervezőihez:

Helyszínnel kapcsolatban: info@dosz.hu
Számlázással kapcsolatban: iroda@dosz.hu

 

Sok szeretettel várunk minden érdeklődő doktoranduszt Debrecenbe!

Molnár Dániel s.k.

 

elnök

Doktoranduszok Országos Szövetsége

dr. Bihari Erika s.k.

 

elnökhelyettes

Debreceni Egyetem Doktorandusz Önkormányzat