A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) örömmel értesíti a doktoranduszokat, doktorjelölteket, fiatal kutatókat, mesterszakos hallgatókat, hogy 2026. június 19-21. között a Pécsi Tudományegyetemmel együttműködésben ismét megrendezi a nagy múlttal rendelkező Tavaszi Szél elnevezésű multidiszciplináris, tudományos nemzetközi konferenciáját.
A DOSZ a 2026. évi Tavaszi Szél Konferencia szervezésekor a korábbi években megszokottak szerint, a „fiatal magyar kutatók és doktoranduszok világtalálkozóját” magyar, illetve angol munkanyelvű rendezvényként hirdeti meg. A kutatási eredmények bemutatására tudományos előadás és poszter formájában nyílik lehetőség.
Regisztráció
A konferencián történő részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációs felület ITT érhető el.
A regisztráció során a könnyebb kommunikáció érdekében a jelentkezőknek meg kell adniuk az elérhetőségi adataikat. A megadott adatok kezelése az adatvédelmi szabályzat szerint történik. A regisztráció első körben egy minimum 2200, maximum 3600 karakter terjedelmű absztrakt benyújtásával válik érvényessé. Az absztrakt a jelentkező tudományos munkájának kivonata, amelyben a kutatás hátterének bemutatása, a tudományos kutatás célja, kérdésfelvetése, majd az eddig elért eredmények és a további lehetőségek kerülnek röviden összefoglalásra, hivatkozások nélkül, a tudományos írás formai és tartalmi követelményeinek megfelelve. A témát körülíró öt kulcsszó megadása is kötelező.
A jelentkezés és absztraktok leadási határideje: 2026. április 12. 23:59
A szervezők minden absztraktot lektorálási folyamatnak vetnek alá, amelyért a DOSZ az adott tudományágban illetékes Tudományos Osztálya felel. Az absztrakt bírálati eredményéről a jelentkezők 2026. május 5-ig elektronikus értesítést kapnak. Amennyiben az illetékes Tudományos Osztály bírálói az absztrakt alapvető tudományossági kritériumáról nem győződnek meg, az a jelentkezés elutasítását vonja maga után. Felhívjuk a figyelmet, hogy az elutasítással szemben fellebbezésre nincs lehetőség. Az esetleges elutasításokkal kapcsolatban a releváns Tudományos Osztályoknál kérhető részletes tájékoztatás. A Tudományos Osztályok elérhetőségei a honlapon megtalálhatóak. A pályázati anyagban hiánypótlásnak helye nincs, határidőn túli regisztráció nem fogadható el.
Az absztraktok befogadását követően a jelentkező a választott regisztrációs csomag szerinti regisztrációs díj befizetésére vonatkozó értesítést kap. A szervezőknek a regisztrációs díjat a konferencián való részvétel hiányában nem áll módjukban visszatéríteni.
A Konferencia tervezett szekciói:
A Szervezőbizottság fenntartja a jogot az előadók szekciók közötti átsorolására, illetve az egyes tudományági szekciók a jelentkezések számától függő összevonására vagy felosztására.
Tanulmánykötet 2026
Amennyiben az előadó a Tanulmánykötetben publikálni kívánja kutatási eredményeit, a tudományos publikáció szakmai és formai követelményeinek megfelelő, minimum 30.000, maximum 40.000 karakter (szóközökkel, a tartalomjegyzék nélkül) terjedelmű tudományos cikket (.docx formátumban) a rendezvényt követően legkésőbb 2026. július 31-ig kell elküldenie az info@dosz.hu email címre.
A tanulmányok befogadhatósági feltétele a jelentkező által csatolt - kézzel aláírt/AVDH hitelesítéssel ellátott - lektori szakvélemény (pdf formátumban), amelyet tudományágának megfelelő tudományos fokozattal (PhD, DLA) rendelkező, a jelentkező által felkért szakember készített, aki nem a szerző témavezetője vagy társ-témavezetője. További követelmény a kitöltött és kézzel aláírt/AVDH hitelesítéssel ellátott szerzői nyilatkozat (pdf formátumban) elküldése is.
A szerző egyértelmű beazonosíthatósága érdekében a tanulmány, a lektori vélemény, illetve a szerzői nyilatkozat dokumentumok elnevezéseinek tartalmazniuk kell a résztvevő nevét (Pl.: Minta_Ottó_lektori, Minta_Ottó_szerzői, Minta_Ottó_tanulmány).
A tudományos cikk, a lektori szakvélemény és a szerzői nyilatkozat esetében kizárólag a DOSZ által előírt formátumú (alább letölthető) dokumentumok fogadhatók be. Az ettől eltérő vagy hiányos, a formai követelményeknek nem megfelelő tanulmányokat a Szervezőbizottság nem publikálja a Tanulmánykötetben.
Az elfogadott, lektorált tanulmányokat ISBN-számmal ellátott, online Tanulmánykötetben tesszük közzé, amelyben a véleményt adó lektorok neveit is feltüntetjük.
A szervezők felhívják a jelentkezők figyelmét, hogy csak a Konferencián elhangzott előadások tudományos írásos kivonatai jeleníthetőek meg.
Fontosabb határidők
2026. április 12. A regisztráció és az absztraktok leadásának határideje.
2026. május 5. A jelentkezők kiértesítése az absztraktok elbírálásáról.
2026. június 19-21. Konferencia (szekció előadások: pénteken és szombaton)
2026. július 31. A tanulmány, a szerzői nyilatkozat és a lektori szakvélemény megküldésének határideje.
Részvételi díj
Teljes részvételi díj szállással*: 40.000 Ft/fő (amely tartalmazza: a részvételi lehetőséget a Konferencia teljes idejére, előadási lehetőséget (egy tudományos előadás), publikálási lehetőséget, szállást 2 éjszakára, ebéd és vacsora ellátást a Konferencia ideje alatt, kísérőprogramokon való részvételt).
Teljes részvételi díj szállás nélkül: 35.000 Ft/fő (amely tartalmazza: a részvételi lehetőséget a Konferencia teljes idejére, előadási lehetőséget (egy tudományos előadás), publikálási lehetőséget, ebéd és vacsora ellátást a Konferencia ideje alatt, kísérőprogramokon való részvételt).
Részvételi díj a DOSZ Tudományos Osztályainak 2026. február 28-ig felvételt nyert rendes tagjai részére szállással: 32.000 Ft/fő (amely tartalmazza: a részvételi lehetőséget a Konferencia teljes idejére, előadási lehetőséget (egy tudományos előadás), publikálási lehetőséget, szállást 2 éjszakára ebéd és vacsora ellátást a Konferencia ideje alatt, kísérőprogramokon való részvételt).
Részvételi díj a DOSZ Tudományos Osztályainak 2026. február 28-ig felvételt nyert rendes tagjai részére szállás nélkül: 29.000 Ft/fő (amely tartalmazza: a részvételi lehetőséget a Konferencia teljes idejére, előadási lehetőséget (egy tudományos előadás), publikálási lehetőséget, ebéd és vacsora ellátást a Konferencia ideje alatt, kísérőprogramokon való részvételt).
Részvételi díj a Pécsi Tudományegyetem hallgatói részére: 29.000 Ft/fő (amely tartalmazza: a részvételi lehetőséget a Konferencia teljes idejére, előadási lehetőséget (egy tudományos előadás), publikálási lehetőséget, ebéd és vacsora ellátást a Konferencia ideje alatt, kísérőprogramokon való részvételt).
* A konferencián a regisztrációs díj befizetésével lehetőség nyílik egy tudományos előadás megtartására. Amennyiben poszter előadással is szeretne részt venni a konferencián, úgy a részvételi díjon felül 5.000 Ft díj ellenében lehetőséget biztosítunk egy poszter bemutatására is. A poszternek és az előadásnak témájában minden esetben különböznie kell egymástól. Ugyanazon címmel és tartalommal szóbeli előadás és poszter előadás megtartása nem engedélyezett.
A konferencia vendégeinek szállását előreláthatólag a Pécsi Tudományegyetem Boszorkány úti Kollégiumában (7626 Pécs, Koller utca 8.) fogjuk tudni biztosítani a jelentkezéskor küldött igények alapján.
A befizetéssel kapcsolatos tájékoztató az absztrakt befogadásáról szóló értesítést követően kerül kiküldésre a jelentkezőknek.
További információért kérjük, látogasson el www.dosz.hu weboldalra vagy forduljon bizalommal a Konferencia szervezőihez:
Konferenciával kapcsolatban: tszk2026@dosz.hu
Számlázással kapcsolatban: Drenovácz Martin (drenovacz.martin@pte.hu)
A programváltozás jogát a szervezők fenntartják.
Budapest, 2026. március 6.
Dr. Vámosi Péter s.k.
elnök
Doktoranduszok Országos Szövetsége