A Doktoranduszok Országos Szövetsége idén 17. alkalommal rendezte meg Tavaszi Szél Konferencia című rendezvényét, amelynek az idei évben a Debreceni Egyetem adott otthont. A kifejezetten fiatal kutatóknak, PhD- és DLA-hallgatóknak, illetve OTDK-helyezett vagy a Nemzeti Kiválóság Program által kitüntetett hallgatóknak szervezett tudományos találkozón 20 szekció mintegy 50 alszekciójában összesen 700 előadás hangzott el magyar vagy angol nyelven. Az ország minden pontjáról, határon túlról és külföldről is érkező előadók neves szekcióvezető oktató-kutatók előtt mutathatták be kutatásaik jelenlegi állását. A konferencia szervezői az idei évben a versenyszféra kutatás-fejlesztéssel is foglalkozó szereplőit is bevonták a rendezvénybe, ezzel is erősítve a felsőoktatási intézmények kutatási tevékenysége és a felhasználói szféra közötti kapcsolatot. A szekcióvezetők által első helyre rangsorolt előadók a Magyar Tudományos Akadémia illetékes tudományos osztálya előtt is bemutatkozhatnak.
A Tavaszi Szél Konferencia képeit megtalálható a Képtárban vagy ide kattintva.
A konferencia a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg.