Sajtóanyag - 19. Tavaszi Szél Konferencia

A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz) 19. alkalommal, idén is megrendezi, az immáron hagyománnyá váló, Tavaszi Szél elnevezésű nemzetközi, multidiszciplináris, tudományos konferenciáját.

Az ország legnagyobb PhD konferenciája 2016. április 15-17. között az Óbudai Egyetemen kerül megrendezésre.
 
A konferencia fővédnöke: Prof. Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke. A megnyitó ünnepségen köszöntőt mond Dr. Maruzsa Zoltánaz Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa, Prof. Dr. Réger Mihály az Óbudai Egyetem rektora, Dr. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes, Prof. Dr. Csernoch László az Országos Doktori Tanács elnöke, Prof. Dr. Szendrő Péter, OTDT elnökeés Keresztes Gábor, a DOSz elnöke.

A Tavaszi Szél konferencia minden évben a fiatal magyar kutatók és doktoranduszok világtalálkozója is egyben, hiszen határon túlról érkező magyar hallgatók is képviseltetik magukat. A legkülönbözőbb tudományágakból érkező doktoranduszok és a legkiemelkedőbb mesterszakos hallgatók – összesen 20 különböző szekcióban - magyar, illetve angol nyelven mutathatják be kutatási eredményeiket a szakmai grémium, valamint minden érdeklődő számára egyaránt.
 
A konferenciára a felsőoktatási intézményeket, a kormányzati és az üzleti élet képviselőit, a témák iránt érdeklődő kollégákat, szakértőket is egyaránt várják.
 
A DOSz kiemelt célja a hazai doktorképzés minőségének emelése. A magyarországi doktorképzés nem csupán az egyetemek számára nyújt oktatói utánpótlást, hanem jelentős potenciált jelent a hazai kutatási, fejlesztési, innovációs ágazatokban. Jelentősége azonban az ország határán is messze túlmutat, hiszen tudománydiplomáciai szempontból is kiemelkedő szerepe lehet a fiatal kutatóknak. A hazai PhD-képzés végső soron tehát egyfajta országmárka is, amelynek fejlesztésében jelentős potenciál kínálkozik.
 
 

A Tavaszi Szél Konferencia megrendezése e fenti célok megvalósulását hivatott szolgálni.

 
A rendezvény a Doktoranduszok Országos Szövetsége, az Óbudai Egyetem, a Nemzeti Tehetség Program[1], valamint kormányzati és céges partnereink segítségével valósul meg.
Fő támogatóink:
Alcoa, Duna-Dráva Cement, Egis, Emberi Erőforrás Kezelő, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Magyar Mérnöki Kamara, Magyar Nemzeti Bank, National Instruments, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Plazma Szolgálat, Richter Gedeon Zrt, Sicontact Kft


[1] A pályázat az az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-FTK-M-15-0003 kódszámú pályázati forrásból valósult meg.