PÁLYÁZATI FELHÍVÁS VI. Mérföldkő konferencia szervezésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

VI. Mérföldkő konferencia szervezésére

 

A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz) pályázatot ír ki a 2018. évi VI. Mérföldkő konferencia megrendezésére

 

 

A Mérföldkő Konferencia elsősorban a tudományos osztályok, a doktorandusz önkormányzatok, továbbá a DOSz vezetőinek szervezett szakmai találkozó. A konferencián a felsőoktatásról, kiemelten a doktori képzésről, a DOSz-ról, a doktorandusz képviseletekről, a tudományos osztályok helyzetéről, terveiről és lehetőségeiről tanácskoznak a résztvevők. Az idei rendezvényen elsősorban az interaktív vezetőképzésre, tréningekre, a hasznos és előremutató szakmai párbeszédekre kívánjuk helyezni a hangsúlyt.

A rendezvényt hagyományosan kiegészítik a helyi adottságoktól függő közösségépítő rendezvények, mint például kirándulások, egyéb kulturális programok.

 

A rendezvény megvalósításának tervezett időpontja: 2018. november 16-18.

A pályázatokat kérjük elektronikus formában benyújtani az iroda@dosz.hu címre.

A pályázat leadásának határideje: 2018. július 31. 12:00.

A rendezvény leírása: 100-200 fő részvételét biztosító, szakmai és kulturális programok lebonyolítása.

 

A pályázat tárgya:

 

Ø VI. Mérföldkő konferencia, mint rendezvény egyszeri lebonyolítása. Ez alatt értendő a rendezvény helyszínének és az előadásokhoz szükséges eszközöknek / infrastruktúrának, továbbá a résztvevők szállásának és ellátásának biztosítása.

Ø A rendezvény programjának komplett elkészítése.

Ø Kísérő kulturális és csapatépítő programok szervezése és lebonyolítása.

 

A pályázati dokumentációnak a következőket kell tartalmaznia:

 

Ø a rendezvényt megvalósító szervezet rövid bemutatása.

Ø a rendezvény koncepciója.

Ø a rendezvény programjának részletes leírása.

Ø a rendezvény tervezett költségvetése.

Ø a pályázó Felsőoktatási Intézmény fogadó nyilatkozata.

 

A rendezvény finanszírozása a DOSz pályázati bevételeiből, a DOSz további saját bevételeiből, illetve intézményi és céges források bevonásával történik.

 

 

 

Budapest, 2018. május 3.

 

Szabó Péter

 

elnök

s.k.