Pályázati felhívás a XX. Tavaszi Szél Konferencia megrendezésére

  PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

 

A Doktoranduszok Országos Szövetsége pályázatot ír ki a pályázatot ír ki a 2017. év XX. Tavaszi Szél Konferencia megrendezésére. A rendezvény célja, hogy lehetőséget teremtsen a doktoranduszok számára az eltérő kutatási területek bemutatására, mely egyúttal publikációs lehetőséget is jelent, továbbá nézeteiket megvitassák, személyes és szakmai kapcsolatokat alakítsanak ki.
 
A rendezvény megvalósításának időpontjai: 2017. március, április hónap (péntek-vasárnapi lebonyolítással)
A pályázás módja: A pályázatok benyújtása postai úton és elektronikusan is szükséges.
A pályázat leadásának határideje: 2016. november 15. (kedd) 12 óra
 
A rendezvény lebonyolítása: Körülbelül 400-600 fő részvételét biztosító, szakmai és kulturális programok biztosítása/lebonyolítása.
 

A pályázat tárgya:
· A Tavaszi Szél Konferencia,mint rendezvény egyszeri lebonyolítása. Ez alatt értendő a rendezvény helyszínének és az előadásokhoz szükséges eszközöknek/infrastruktúrának, továbbá a résztvevők szállásának és ellátásának biztosítása.
· A konferencia program komplett elkészítése.
· Kísérő kulturális programok ismertetése.
 

A pályázati dokumentációnak a következőket kell tartalmaznia:
· a rendezvényt megvalósító szervezet rövid bemutatása;
· a rendezvény koncepciója;
· a rendezvény programjának részletes leírása;
· a rendezvény tervezett és az illetékes intézményi vezető által jóváhagyott költségvetése;
· a pályázó intézmény szándéknyilatkozata a pályázatban foglalt kötelezettségek vállalását illetően.
 
A rendezvény finanszírozása a DOSz elnöksége által, a résztvevők számára megállapított regisztrációs díjakból, a DOSz további bevételeiből, illetve intézményi és céges források bevonásával történik.
 
Budapest, 2016. október 20.
 
 
Keresztes Gábor
elnök