Nyári Tábor - Sportnap

DOSz Nyári Tábor – Sportnap
2014. augusztus 30. (szombat)
 
Kedves Doktorandusz Kollégák, Kedves Barátaink!
 
Amint azt az előzetes programtervben is kiküldtük, az idei DOSz Nyári Táborban hagyományteremtő szándékkal sportnapot is szervezünk a résztvevők számára. Az értelmiségi lét elengedhetetlenül együtt kell, hogy járjon olyan elfoglaltságok rendszeres gyakorlásával, amelyek kikapcsolnak, regenerálnak, segítenek feltölteni és könnyebben venni a hétköznapokat. Erre a legalkalmasabb a sport, amely mellett, hogy egészséges, nagyszerű közösségi élményt is nyújthat. A DOSz Nyári Tábor történetében először tudományos osztályok közötti és egyéni sportbajnokságra kerül sor, melyben impozáns serleget és egyéni díjakat kapnak a nyertesek. A miskolci kampusz pályáin és sportcsarnokában focira, röplabdára, teniszre, tollaslabdára, pingpongra, streetballra, csocsóra, dartsra és hogy ne maradjon ki az elme trenírozása sem, sakkra lehet nevezni. A jelentkezési felületen lehetőséget biztosítunk arra, hogy a csapatsportra jelentkező egyéni versenyzőkből vegyes csapatok álljanak össze. A sportnap során az egyéni, páros illetve csapatsportokban résztvevők előre meghatározott pontozási rend szerint pontot gyűjtenek a tudományterületükhöz tartozó tudományos osztály számára. A sportnap végén az osztályok tagjai által elért helyezések alapján abszolút győztes osztályt hirdetünk, és természetesen jutalommal ismerjük el a legjobb egyéni teljesítményt nyújtó sportkedvelő doktoranduszokat is.
 

A sportnap kategóriái:
Az egyéni és páros sportágakra szombat délelőtt 9:00 és 12:00 között, a csapatsportágak lebonyolítására pedig szombat délután 14:00 és 16:00 között kerül sor.
 
 

Versenyszámok sportáganként 
 
 
Sportág
 
 
 
Kategóriák
 
 
Strandröplabda
4 fős csapat (min. 2 lány)
Streetball
3 fős csapat
Labdarúgás
5 fős csapat
Tollaslabda
·        férfi egyéni
·        női egyéni
·        férfi páros
·        női páros
·        vegyes páros
Tenisz
·        férfi egyéni
·        női egyéni
·        férfi páros
·        női páros
·        vegyes páros
Asztalitenisz
·        férfi egyéni
·        női egyéni
·        férfi páros
·        női páros
·        vegyes páros
Sakk
·        férfi egyéni
·        női egyéni
Csocsó
·        páros
Darts
·        férfi egyéni
·        női egyéni
 
 

Nevezési feltételek:
Nevezni egyéni, páros és csapatsportokban lehet. Minden résztvevő tud jelentkezni egy egyéni illetve páros, és egy csapatsportra. Egy egyéni sportágon belül lehetőség van több kategóriát is megjelölni.
-     Páros nevezésnél a regisztrációs felületen meg kell nevezni, kivel szeretne valaki párban indulni. Akinek még nincs párja, de szeretne nevezni, mondjuk tollaslabda párosra, jelezze a megjegyzésben és akkor a szervezők fenntartják a jogot, hogy hasonló emberrel egy párba sorsolják.
-     A csapatsportokra mindenki nevezhet. A szervezők úgy sorsolják össze a résztvevőket, hogy egy csapatban legalább két tudományos osztály játékosai szerepelhessenek.
 
A nevezés on-line módon, az alábbi felületen történik:
SPORTNAP REGISZTRÁCIÓ

Nevezési határidő: 2014. augusztus 18. (hétfő)  

Eredmények összesítése:         
 
-         helyezés alapján:
o       egyéniben I.-V. helyezettig értékelve (I. helyezésért 10 pont, II. helyezett 8 pont.... V. helyezésért 2 pontot kap a tudományos osztály)
o       párosban I.-V. helyezettig értékelve (páros I. helyezésért 10 pont, II. helyezett 8 pont.... V. helyezésért 2 pontot kap a tudományos osztály)
o       csapatsportban fejenként helyezésért (I. helyezésért 5 pont, II. helyezett 4 pont.... V. helyezésért 1 pontot kap a tudományos osztály)
 

A sportnap díjazása:
Minden versenyszámban küzdő csapatok, illetve egyéni versenyzők 1-3. helyezettjei érem, kupa, oklevél díjazásban részesülnek.
 

Sportnap egyéb rendezvényei:
-         Selmeci Műemlékkönyvtár megtekintése (10:30)
-         A Miskolci Egyetem területén található, igazi kuriózumnak számító tanbánya megtekintése (15:00)
 
A programok kb. egy órát vesznek igénybe. Mindkét esetben a gyülekező az Uni-Hotel recepcióján történik a zárójelben megjelölt időpontokban.
 
Eredményhirdetések: délutántól folyamatosan