Idén már negyedik alkalommal került megrendezésre a Doktoranduszok Országos Szövetségének nyárzáró rendezvénye, a DOSZFESZT Szabadegyetem. Az eseménynek 2023. szeptember 1-3. között az elmúlt évekhez hasonlóan ismét a Debreceni Egyetem (DE) adott otthont.
A résztvevő doktoranduszok, PhD- és DLA-hallgatók többek között a doktoranduszképzés helyzetéről, a mesterséges intelligencia doktori kutatásokra gyakorolt hatásairól, a fenntarthatóságról, a felsőoktatási minőségbiztosításról, valamint a Neumann János Programról hallgattak érdekes előadásokat.
Az ország valamennyi egyeteméről több mint 150 magyar és külföldi doktorandusz érkezett az idei DOSZFESZT Szabadegyetemre, hogy előadások, workshopok és kerekasztal-beszélgetések során ismerkedjenek a doktori képzéssel kapcsolatos aktuális kérdésekkel.
Az egyetem Főépületének Aulájában szakmai előadásokkal kezdődött a szombati program, ahol elsőként Prof. Dr. Pető Károly, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese köszöntötte a résztvevőket:
– A doktori képzés nagyon fontos terület a Debreceni Egyetemen, az intézmény meghatározó feladata a tudományos utánpótlás nevelése – hangsúlyozta általános rektorhelyettes úr. Az ország más felsőoktatási intézményeivel összevetve a DE-n folyik a legtöbb tudományágban doktori képzés, több mint 1 300-an vesznek részt ilyenekben. Nemcsak a magyar, hanem az angol nyelvű doktoranduszok száma is évről, évre emelkedik Debrecenben, arányuk átlagosan most eléri a 30 százalékot, de olyan doktori iskolák is vannak Debrecenben, ahol több külföldi tanul, mint magyar – tette hozzá.
Ezt követően Dr. Papp László, Debrecen polgármestere üdvözölte a doktoranduszokat:
– Debrecen önkormányzata és a Debreceni Egyetem rendkívül szoros és jó kapcsolatokat ápol – jelentette ki a polgármester úr. Beszédében kihangsúlyozta, hogy a debreceni gazdaság egyre nagyobb mértékben tart igényt a DE-n diplomát szerző szakemberekre.
Prof. Dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDK) elnöke arról beszélt, hogy jellemzően azokból a fiatalokból lesz doktorandusz, akik a graduális képzés során már végeztek valamilyen kutatást például a TDK keretében. A szabadegyetemen résztvevő doktoranduszokat arra kérte, hogy segítsék az OTDK-ra készülőket.
Dr. Lakatos Péter Levente, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) nemzetközi igazgatója a felsőoktatás minőségbiztosításról szólva azt emelte ki, hogy remek az együttműködés a MAB és a DOSZ között. 2020-ban együtt dolgozták ki az új típusú doktori iskolák értékelési rendszerét, a doktoranduszokat pedig bevonták az akkreditációs eljárásokba.
Molnár Dániel, a DOSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a DOSZFESZT Szabadegyetemnek harmadik alkalommal ad otthont a Debreceni Egyetem, amely bizonyítja, hogy az intézmény vezetése elkötelezett a kezdeményezés mellett.
– A XXI. század komplex kutatási problémáit együttműködéssel, közös munkával tudják majd megoldani az unikális tudással rendelkező kutatók. Mivel nem tudjuk megmondani, hogy 15-20 év múlva mire lesz szükség, minden tudományterületet egyformán kell támogatni. Ezek olyan befektetések, amelyek hosszabb távon térülnek meg – fejtette ki gondolatait.
A köszöntők sorát Prof. Dr. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja zárta:
– A PhD-képzés korábban szinte kizárólag az egyetemi, oktatói, kutatói, kutatóintézeti utánpótlásképzést szolgálta, mára ez sokat változott, de az intézmény továbbra rendkívül fontosnak tartja, és minden erejével támogatja a kutatói életpályát. A Debreceni Egyetem vezetése az intézmény kuratóriumával együtt úgy döntött, hogy azoknak, akik a PhD-ösztöndíj mellett nem rendelkeznek rendszeres jövedelemmel idén szeptembertől havi 65 ezer forint kiegészítő ösztöndíjat biztosítanak az első két évben, amely a harmadik és a negyedik évben 75 ezer forint lesz – tájékoztatott az egyetem kancellárja.
A szakmai találkozó vendég-előadója volt Prof. Dr. Charaf Hassan, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja. Mesterséges Intelligencia – Kihívások és alkalmazások címmel tartott előadásában elmondta, hogy véleménye szerint Magyarországon minden adott ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztések egyik központja hazánkban legyen.
Ezt követően Dr. Dávid Ferenc, a TECHTRA Technológiai Transzfer Intézet tudományos munkatársának Együttműködésben a jövő kettős felhasználású technológiáiért: a Technológiai Transzfer Intézet című előadására került sor.
A délelőtti program zárásaképp a rendezvényen vehették át megbízóleveleiket a DOSZ Tudományos Osztályainak 2023/2024-es tanévre kinevezett új elnökei is.
A szakmai program második részében az alábbi előadásokat hallgatták meg a rendezvény résztvevői:
Dr. Hankó Balázs, innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár (Kulturális és Innovációs Minisztérium) – Tájékoztatás a Neumann János Programról, a doktori képzésben rejlő fejlesztési lehetőségekről, valamint a doktoranduszokat érintő aktualitásokról
Dr. Lakatos Péter Levente, nemzetközi igazgató (MAB) – A felsőoktatási minőségbiztosítás európai rendszere
Dr. Liska Fanny, adjunktus (Pannon Egyetem, GTK) – Történetmesélés a digitális korban: a narratíva ereje a marketingben
Macskin László, doktorandusz (DE) – A rendezvényszervezés alapjai: tippek, trükkök, praktikák
Az előadásokat követően kerekasztal-beszélgetésre került sor, melynek keretében a fenntarthatóság témakörét járták körbe a résztvevők. Dr. Bartuszek Lilla, ügyvezető (Fenntartható Városok Központ), valamint Bera Péter, főosztályvezető (EM, Fenntarthatósági és Körforgásos Technológiai Főosztály) fejtették ki véleményüket a beszélgetés során.
A szakmai program további részében Molnár Dániel tartott előadást A hazai doktori képzés rendszere, minőségbiztosítási kérdései és kihívásai, valamint a DOSZ-t érintő aktualitások címmel.
A tanácskozást doktorandusz workshop zárta a DE Főépületének Aulájában.
A DOSZFESZT mindig többet kíván nyújtani egy átlagos szakmai összejövetelnél, ezért a résztvevők számára a szakmai programokat követően lehetőséget biztosítottunk közösségi, szórakozási és kapcsolatépítő programokon történő részvételre.
A rendezvény támogatói: Debreceni Egyetem, Debreceni Egyetem Doktorandusz Önkormányzat, Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat, Kulturális és Innovációs Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Magyar Nemzeti Bank, Nemzeti Tehetség Program
A rendezvényen készült riportvideó ITT tekinthető meg.
A DOSZFESZT hivatalos fotói ITT találhatók.
Forrás: www.unideb.hu