A Doktoranduszok Országos Szövetsége a Debreceni Egyetem Doktorandusz Önkormányzatával együttműködésben szervezte meg az V. DOSZFESZT Szabadegyetemet 2024. augusztus 30. és szeptember 1. között a Debreceni Egyetemen. Az eseményen a hazai és határon túli doktorképző intézmények mintegy 140 magyar és külföldi PhD-hallgatója vett részt.
A rendezvény kiváló lehetőséget nyújtott tudományos eszmecserére, kapcsolatépítésére és szakmai fejlődésre, tovább erősítve a doktoranduszok közötti együttműködést és közösségi szellemet.
A szakmai programokon többek között az alábbi témák kerülnek előtérbe: a hazai doktori képzés rendszere és a doktoranduszokat érintő aktualitások, Magyarország innovációs stratégiája, a doktori képzés jelene és jövője, a fiatal kutatók támogatási lehetőségei, akadémián túli karrierlehetőségek, mobilitási programok, valamint az énmárka építés.
Az egyetem Főépületének Aulájában szakmai előadásokkal kezdődött a szombati program, ahol elsőként Prof. Dr. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja köszöntötte a résztvevőket:
- A doktori képzés olyan hosszútávú befektetés, amely megéri az áldozatokkal is járó munkát, hiszen ma már Magyarországon a Philosophiæ Doctor (PhD) és a Doctor of Liberal Arts (DLA) mellett a Doctorate of Business Administration (DBA) fokozat is megszerezhető, ami garanciát nyújt az élet szinte bármely területén a legmagasabb szintű alkotó- és kutatómunkára.” – fogalmazott a DE kancellárja.
Ezt követően Prof. Dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke üdvözölte a doktoranduszokat. Beszédében a tudományos diákköri munkát a doktori képzés „előszobájának” nevezte, hiszen a TDK megmérettetései önálló gondolkodást, kreativitást igényelnek, amelyek nélkülözhetetlen tulajdonságok tanulmányaik során egy doktorandusz számára is.
Dr. Csiszár Imre, a DOSZ tiszteletbeli elnöke köszöntőjében hangsúlyozta:
- Nem csökken, hanem inkább emelkedik a PhD-képzésre jelentkezők száma, ami biztosítja a tudományos utánpótlást az oktatói, a tudományos, valamint a gazdaság különböző területein egyaránt.
A tiszteletbeli elnök hozzátette: a DOSZ érdekképviselet és közösség is egyben, nem véletlen a szervezet évekkel ezelőtt megfogalmazott szlogenje: „Közösség a tudományért”.
Molnár Dániel, a DOSZ elnöke megnyitójában kiemelte:
- A DOSZFESZT valamennyi tudományterületről érkező doktorandusz hallgató számára tud hasznos információkat nyújtani a PhD-képzés aktualitásairól, emellett a rendezvény lehetőséget teremt tudományos tapasztalatcserére, közösségépítésre és szórakozásra egyaránt.
A szombati szakmai program első vendég-előadója Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkár volt. A doktori képzések szerepe az innovációban címmel tartott előadásában hangsúlyozta:
- A doktori képzéseknek kiemelt szerepe van abban, hogy vonzóvá váljon a kutató-fejlesztői életpálya. A Doktoranduszok Országos Szövetségével a közös célunk, hogy vonzó környezetet és feltételeket teremtsünk a tudományos, kutatási és innovációs pálya iránt érdeklődő fiatalok számára. Az elmúlt évek kormányzati intézkedései is hozzájárultak ahhoz, hogy egyre több fiatal érdeklődik a tudományos pálya iránt: míg 5 éve körülbelül 6 ezren tanultak doktori képzésekben, ez a szám mára már közel 11 ezer.
Ezt követően A doktori képzés jelene és jövője című érdekes kerekasztal-beszélgetést hallgathatták meg a résztvevők. Bódis László, innovációért felelős helyettes államtitkár (KIM), Prof. Dr. Bács Zoltán, kancellár (DE), Dr. Szabó István, stratégiai és innovációs vezérigazgató-helyettes (HUN-REN), Molnár Dániel, elnök (DOSZ) fejtették ki véleményüket a beszélgetés során. A beszélgetés moderátora Nemes László, minőségbiztosításért és civil kapcsolatokért felelős elnöki megbízott (DOSZ) volt.
A délelőtti program zárásaként vehették át megbízóleveleiket a DOSZ Tudományos Osztályainak új elnökei is.
A szakmai program második részét a Lehetőségek és kihívások a kutatóintézeti karrierutakon túl a 21. században című kerekasztal-beszélgetés nyitotta meg, melynek résztvevői Dr. Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos (KKM), Fanici Mihály, HR- és Stratégiai igazgató (Electron Holding Zrt.), Dr. Kovács Gábor István, tudományos dékánhelyettes, (NKE Nemeskürty István Tanárképző Kar) voltak. A beszélgetés moderátora Nemes László, minőségbiztosításért és civil kapcsolatokért felelős elnöki megbízott (DOSZ) volt.
Ezt követően az alábbi előadásokat hallgatták meg a rendezvény résztvevői:
Dr. Ispán Dávid, tudományos munkatárs (Pannon Egyetem, @chemistry_researcher) – Tudomány a TikTok-on
Dr. Tóth Bence, tudományos főtitkár (NKFIH) – Innovációs ökoszisztéma a kutatói utánpótlás szemszögéből
Bodrogi Richárd, főigazgató (Tempus Közalapítvány) – Posztgraduális mobilitás
A tanácskozást doktorandusz workshop zárta a DE Főépületének Aulájában.
A DOSZFESZT mindig többet kíván nyújtani egy átlagos szakmai összejövetelnél, ezért a résztvevők számára a szakmai programokat követően lehetőséget biztosítottunk közösségi, szórakozási és kapcsolatépítő programokon történő részvételre is.
A rendezvény támogatói: Debreceni Egyetem, Debreceni Egyetem Doktorandusz Önkormányzat, Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat, Kulturális és Innovációs Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Magyar Nemzeti Bank
Forrás: www.unideb.hu