Bemutatkozás

 Lectori salutem! 

Kedves Olvasó!

Szeretettel köszöntöm a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSz) honlapján. Szervezetünk 1994 óta látja el Magyarországon a doktori képzésben résztvevők érdekvédelmét a különböző felsőoktatási, politikai és társadalmi fórumokon. 2012-ben a korábban egyesületi formában működő Szövetség életében gyökeres fordulat állt be. A Nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 63. §-a rendelkezett a Doktoranduszok Országos Szövetségének köztestületi rangra emeléséről és megalakította a 28 doktori képzést folytató felsőoktatási intézményben a doktorandusz önkormányzatokat. A Szövetség, a teljesség igénye nélkül részt vesz a Felsőoktatási Kerekasztal, az MRK, a MAB és az ODT munkájában. Aktív kapcsolatot ápol az MTA-val, a felsőoktatási szakszervezetekkel, a HÖOK-kal, a Magyar Doktori Közösség tagjaival és a hazai és határon túli felsőoktatási intézményekkel, kutatóintézetekkel és további szervezetekkel.

Szervezetünk az érdekvédelmi feladatok mellett több fontos és kiemelendő feladatot ellát. 2013-ban megkezdtük a tudományos osztályok rendszerének kialakítását. Ezen osztályokban a magyarországi és határon túli doktoranduszok tudományterületek és ágak szerinti besorolásban tevékenykedhetnek egymás és a szervezet közös sikere érdekében. Mára a DOSz 20 tudományos osztállyal és mintegy 500 fiatal kutatóval áll a társadalom és a tudomány rendelkezésére.Az osztályokban a tagok közös tudományos és szakmai rendezvények, kutatások és kapcsolatteremtő események részesei lehetnekegy igen aktív, fiatal, ambiciózus közösségben.

A DOSz a tudomány szervezésében is jelentős szerepet vállal. Közel két évtizede rendezzük meg a fiatal magyar kutatók „világtalálkozóját”, a Tavaszi Szél elnevezésű nemzetközi, tudományos konferenciát, mely az utóbbi években jelentősen kibővült és a klasszikus konferencia lehetőségek mellett unikálissá vált. A DOSz számára különösen fontos a doktori képzést megkezdők köre, ezért számukra minden évben a Nyári tábor ad lehetőséget, hogy megismerkedjenek a szervezettel, a doktori képzés lehetőségeivel és útvesztőivel, egyértelművé váljanak bennük jogaik és kötelezettségeik, melyek elmélyítését Jogsegély-szolgálatunk is segíti. Az utóbbi években kialakítottuk a Mérföldkő elnevezésű rendezvényünket is, ahol a tudományos osztályok tagjai tarthatnak évértékelőt és cserélhetnek tapasztalatot, véleményeket.

A szervezet aktív pályázati tevékenységet folytat, folyamatosan keresi újabb és újabb lehetőségeit. A DOSz fontos feladata, hogy közvetítő, hídképző szerepet töltsön be az akadémiai szféra fiataljai, valamint a verseny- és közszektor között. A Szövetség minden együttműködési lehetőségre nyitott, várjuk lehetséges partnereink jelentkezését minden érintett területről. A szervezet megkezdte a társadalmi és gazdasági kapcsolatok kiszélesítését a modern, naprakész tudományosság képviselete által. Fontos szerepet töltünk be a nemzetközi doktorandusz szervezetek munkájában, melynek további erősítésére törekszünk.

 

A DOSz küldetése, hogy társadalmilag beágyazott szervezetként a doktori képzésben résztvevők számára kitárja a lehetőségeket, támogassa munkájukat és magát tudatosan alakító közösséget formáljon. Ennek érdekében hívunk és várunk minden doktoranduszt a szervezet kötelékébe, hogy együtt építhessük tovább a szervezet jövőjét, melynek jelmondata kifejezi lényegét:  

„Közösség a tudományért.”

 

 

A Szövetséggel kapcsolatos minden további információ és elérhetőség megtalálható a honlapunkon.

 

  

Kellemes böngészést kívánok minden kedves Olvasónknak! 

 

Üdvözlettel: 

Keresztes Gábor

  elnök 
 
Budapest, 2015. január 20.