Tavaszi Szél Konferencia 2018

K O N F E R E N C I A   F E L H Í V Á S

English version

A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz) örömmel értesíti a doktorandusz hallgatókat, doktorjelölteket, fiatal kutatókat, mesterszakos hallgatókat, hogy 2018-ban is megrendezi a TAVASZI SZÉL elnevezésű multidiszciplináris, tudományos konferenciáját.
A konferenciát 2018. május 4-6. között a Széchenyi Egyetemen, Győrben rendezzük meg.
A DOSz a 2018. évi Tavaszi Szél konferencia szervezésekor a korábbi években megszokottak szerint, a „fiatal magyar kutatók és doktoranduszok világtalálkozóját” magyar, illetve angol munkanyelvű rendezvényként hirdeti meg.

A konferenciára tisztelettel meghívjuk a felsőoktatási intézmények, a kormányzati és az üzleti élet képviselőit, a témák iránt érdeklődő kollégákat, szakértőket. Az egyes szekciók keretében lehetőség nyílik mind az elméleti, mind a gyakorlati hasznosíthatóság oldaláról bemutatni az egyes tudományterületeket és azok tudományágait.
Kérjük, hogy részvételi szándékát az online regisztrációval itt (kattintson rá) jelezze. A regisztráció során a könnyebb kommunikáció érdekében a jelentkezőknek meg kell adniuk az elérhetőségi adataikat. A megadott adatokat bizalmasan kezeljük. A regisztráció az absztrakt feltöltésével véglegesíthető. A feltöltött személyes és számlázási adatok módosíthatóak.

A regisztráció mellett be kell nyújtani egy minimum 1800 maximum 3600 karakteres (szóközökkel együtt) absztraktot, amely a honlapon szereplő formai követelményeknek megfelel – az előadás nyelvétől függően – magyar vagy angol nyelven a regisztrációs felületre feltöltve (egyéb módon beadott absztraktot nem tudunk befogadni), ezzel együtt lesz érvényes a jelentkezés. Fontos, hogy az absztrakt elnevezése alapján a szerző azonosítható legyen.  (Pl.: Minta_Ottó_absztrakt címe)

A jelentkezés határideje: 2018. március 14. (szerda)

Meghosszabbított határidő: 2018. március 21. (szerda)

Minden absztraktot lektorálási folyamatnak vetünk alá, amelyért a DOSz az adott tudományágban illetékes tudományos osztálya felelős. Az elbírálás után a jelentkezőket 2018. március 22-ig értesítjük. Felhívjuk figyelmüket, hogy amennyiben az adott tudományos osztály úgy ítéli meg, hogy az absztrakt nem felel meg a tudományosság alapvető kritériumainak, úgy a jelentkezést nem tudjuk elfogadni. Az esetleges elutasításokkal kapcsolatban a releváns Tudományos Osztályoknál kérhetnek részletes tájékoztatást. A Tudományos Osztályok elérhetőségei a honlapon megtalálhatók. Hiánypótlásra lehetőség nincs.

A regisztrációs folyamat utolsó állomása a részvételi díj befizetése a lent megadott határidőig. A részvételi díjat, csak az absztrakt befogadásáról szóló értesítést követően fizessék be. A befizetett részvételi díjat visszatéríteni nem áll módunkban.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a részvételi díj befizetése nélkül jelentkezésüket nem áll módunkban elfogadni!


Amennyiben a szerző a konferenciakötetben publikálni kívánja kutatását, a formai követelményeknek megfelelő tudományos cikket a konferenciát követően legkésőbb 2018. június 15-ig kell feltöltenie a korábban megadott regisztrációs felületen keresztül. A tanulmányokat abban az esetben tudjuk befogadni, ha a jelentkező csatol egy aláírással ellátott lektori szakvéleményt, melyet tudományágának megfelelő tudományos fokozattal (PhD, DLA) rendelkező, általa felkért szakember írt. További feltétel a kitöltött és aláírt szerzői nyilatkozat feltöltése is. A lektori véleményt és szerzői nyilatkozatot olyan néven töltse fel, mely alapján a szerző egyértelműen beazonosíthatóvá válik (Pl.: Minta_Ottó_lektori, Minta_Ottó_szerzői).
A tudományos cikk, a lektori szakvélemény és a szerzői nyilatkozat esetében kizárólag a DOSz által előírt formátumú (letölthető) dokumentumokat áll módunkban elfogadni. Az ettől eltérő vagy hiányos, a formai követelményeknek nem megfelelő tanulmányokat a Szervezőbizottság nem publikálja a konferenciakötetben.
Az elfogadott, lektorált tanulmányokat ISBN-számmal ellátott, online konferenciakötetben tesszük közzé, melyben a véleményt adó lektorok neveit is feltüntetjük.
Az absztrakttal és a tanulmánnyal szemben támasztott formai követelményeket jelen felhívásunkkal együtt hirdetjük meg. (A lektori vélemény, felkérő levél és a szerzői nyilatkozat űrlapjai is elérhetőek a honlapon.)
Hangsúlyozzuk, hogy csak olyan előadás anyagát áll módunkban megjelentetni, amelyet a szerző a konferencián előadott!

A konferencia multidiszciplináris jellege folytán valamennyi tudományterületnek, illetve tudományágnak részvételi lehetőséget kívánunk biztosítani, így a Szervezőbizottság a szekciók számára létszámkvótákat fog megállapítani a regisztrációs adatok ismeretében. 
A jelentkezés során elfogadott absztraktokat a DOSz tudományos osztályai objektív szempontrendszer alapján rangsorolják. Azonos rangsorhely esetén a jelentkezés idősorrendje dönt, amennyiben a szekció létszáma túllépi az engedélyezett értéket.
 
A konferencia tervezett szekciói: 
•    Agrártudományi szekció
•    Állam- és jogtudományi szekció
•    Biológiatudományi szekció
•    Filozófiatudományi szekció
•    Fizikatudományi szekció
•    Földtudományi szekció
•    Had- és rendészettudományi szekció
•    Hittudományi szekció
•    Irodalomtudományi szekció
•    Kémiai és környezettudományi szekció
•    Kommunikációtudományi szekció
•    Közgazdaságtudományi szekció 
•    Közigazgatás-tudományi szekció
•    Matematikai és informatikai szekció
•    Műszaki szekció
•    Művészeti és művészettudományi szekció
•    Nyelvtudományi szekció
•    Orvos- és egészségtudományi szekció
•    Pszichológiai és neveléstudományi szekció
•    Sporttudományi szekció
•    Szociológiai és multidiszciplináris társadalomtudományi szekció
•    Történelem- és politikatudományi szekció
 
A Szervezőbizottság fenntartja a jogot a tanulmányok szekciók közötti átsorolására, illetve az egyes tudományági szekciók a jelentkezések számától függő összevonására vagy felosztására.
 
Fontosabb határidők:

2018. március 14. (szerda)

Meghosszabbított határidő:

2018. március 21. (szerda)

A regisztráció és az absztraktok leadásának határideje.

2018. március 22. (csütörtök)

Meghosszabbított határidő:

2018. március 26. (hétfő)

A jelentkezők kiértesítése az absztraktok elbírálásáról.
2018. április 10. (kedd) A részvételi díj befizetésének határideje.
2018. május 4-6. A konferencia
2018. június 15. A tanulmány, a szerzői nyilatkozat és a lektori szakvélemény feltöltésének határideje.


Részvételi díjak:

Teljes részvételi díj: 16.000 Ft
(mely tartalmazza: a részvételi lehetőséget a konferencia teljes idejére, előadási és publikálási lehetőséget, szállást 2 éjszakára, teljes ellátást a konferencia ideje alatt, kísérőprogramokon való részvételt stb.)
Egy napos részvételi díj szállással: 13.000 Ft
(mely tartalmazza: a részvételi lehetőséget a konferencia egy napjára, előadási és publikálási lehetőséget, szállást 1 éjszakára, háromszori étkezést, kísérőprogramokon való részvételt stb.)
 Egy napos részvételi díj szállás nélkül: 10.000 Ft
(mely tartalmazza: a részvételi lehetőséget a konferencia egy napjára, előadási és publikálási lehetőséget, 1 db ebédet stb.)
Részvételi díj a DOSz tudományos osztályok 2018. január 19-ig felvételt nyert és aktív tagjai részére: 5.000 Ft
(mely tartalmazza: a részvételi lehetőséget a konferencia teljes idejére, előadási és publikálási lehetőséget, szállást 2 éjszakára, teljes ellátást a konferencia ideje alatt, kísérőprogramokon való részvételt stb.)

Második előadás díja: 5000 Ft


A részvételi díjat a jelentkezés elfogadásáról szóló értesítést követően, 
2018. március 22. (csütörtök) és 2018. április 10. (kedd) között az alábbi bankszámlaszámra kérnénk átutalni a közlemény rovatba feltüntetve, hogy „TSZ 2018, Vezetéknév Keresztnév” 
Erste Bank: 11600006-00000000-62169239


További információért látogasson el a www.dosz.hu weboldalra vagy forduljon bizalommal a konferencia szervezőihez: 
•    Helyszínnel kapcsolatban: dr. Hancz Patrik (SZE, hancz.patrik@dosz.hu; +36205710738)
•    Számlázással kapcsolatban: Németh Katalin (DOSz, iroda@dosz.hu; +36305187958)
•    Absztraktokkal kapcsolatban: Dávid Veronika (DOSz, info@dosz.hu; +36305171059)

Dokumentumok:

 

A programváltozás jogát fenntartjuk.
Budapest, 2018. február 5.

    Szabó Péter
    elnök
Doktoranduszok Országos Szövetsége