Meghívó a DOSz Hadtudományi Osztályának alakuló ülésére

Örömmel értesítünk Titeket, hogy 2013. június 11-én megalakul a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) Hadtudományi Osztálya.
 
 

Tisztelt Doktoranduszok és Doktorjelöltek! Tisztelt Kollégák!

 

 

Örömmel értesítünk Titeket, hogy 2013. június 11-én megalakul a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) Hadtudományi Osztálya.

A DOSZ 2012-ben köztestületté vált, ezzel mozgástere is bővült. 2013 folyamán elkezdődött a tudományos osztályok kialakítása a szervezeten belül, mely igyekszik a Magyar Tudományos Akadémia struktúráját követni.

A tudományos osztályok célja az egyes tudományterületek iránt érdeklődő doktoranduszok összefogása és segítése. Így lehetőséget kívánunk teremteni, hogy a hadtudomány bármely területe iránt érdeklődő doktoranduszok megismerhessék egymás eredményeit, kutatásait. Tudományos konferenciák szervezésével publikációs lehetőséget kívánunk teremteni tagjainknak, együttműködve más tudományos osztályokkal, és olyan tudományos szervezetekkel, mint az MTA Hadtudományi Bizottsága, illetve a Magyar Hadtudományi Társaság.

A DOSZ alapszabálya lehetővé teszi, hogy egy doktorandusz több tudományos osztálynak is tagja lehessen, ezért szeretettel várunk minden hadtudomány iránt érdeklődő kollégát. A tagság a fokozat megszerzése után hat hónappal szűnik meg.

Ahogy a fentiekben szerepel, 2013. június 11-én kedden 16.00-kor tartjuk az alakuló ülést a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (1101 Budapest Hungária krt 9-11 Zrínyi terem) Az alakuló ülésünket megtiszteli jelenlétével többek között Prof Dr Szenes Zoltán nyá vezérezredes, az MTA Hadtudományi Bizottságának elnöke és Dr Nagy László nyá ezredes, az MHTT elnöke.

Az alakuló ülésen lehetőség lesz a tudományos osztályba való belépésre. amennyiben szeretnétek csatlakozni az osztályhoz, az alábbi email címen jelezzétek ezt nekünk, akkor is, ha nem tudtok megjelenni alakuló ülésünkön.

 

Budapest, 2013. június 3.

Tisztelettel

 

Berki Gábor ny. r. százados

DOSZ Hadtudományi Osztály elnöke


berki.gabor@uni-nke.hu