Rádiós interjú Juhász Lilla osztályelnökkel

A Doktoranduszok Országos Szövetségében működő Közigazgatás-tudományi Osztály, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen létrejött első közigazgatás-tudományi doktori iskola létrehozataláról beszélgetett Juhász Lilla Mária a DOSZ KTO elnöke az Orient Press Közigazgatási Rádióban.
Elnök Asszony az interjú során elmondta, hogy a 2013-as év meghatározó volt a közigazgatás-tudomány fejlődésének történetében. A DOSZ-ban működő osztály feladata a tudomány iránt elkötelezett doktoranduszok országos szakmai koordinációja, érdekeinek képviselete és a közigazgatás fejlesztése érdekében tett erőfeszítések közösségi ösztönzése, megvalósítása.
A közigazgatás-tudomány kutató-utánpótlásának erősítése kiemelt cél, a magyar állam működésének fejlesztését a jövő nemzedékek tudományos gondolkodása, előmenetele határozza meg. Az osztály tagjai a Pro Publico Bono- "közjóért" szellemiséget követve készek a magyar állam fejlesztése és a nemzeti közigazgatás szolgáltatásorientált működésének kialakítása során közreműködni.

Az osztály kiemelt kapcsolatot ápol a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal, együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Kormánytisztviselői Karral valamint az összehangolt közszolgálati életpályák kutató-utánpótlás fejlesztésének eredményessége érdekében hatékony szakmai közösséget alakít ki a Rendészeti Doktoranduszok Országos Egyesületével és a DOSZ-ban szintén megalakult Hadtudományi Osztállyal is. A cél minden együttműködésben közös: a haza szolgálatában állva, a tudományos eredményeket felhasználva a magyar nemzeti közigazgatás fejlesztése az állampolgárok javára.

Juhász Lilla ismertette az Osztály által eddig elvégzett, valamint az előttük álló feladatokat, a többi között a Tavaszi Szél Konferencián való részvételt, ahol első alkalommal lesz lehetőség a doktorandusz hallgatóknak közigazgatás-tudományi szekcióban előadni. A konferenciára 2014. március 21-23. között, Debrecenben kerül sor.

A interjú az alábbi linken meghallgatható:
http://media.orientpress.hu/mc/api/streams/orientlive_20140312_05.mp3