Ünnepi osztályülés

Újabb ülést tartott a DOSZ Közigazgatás-tudományi Osztálya 2014. november 14-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Karán.

Az ülés alapvetően a 2014-ben elvégzett szakmai feladatokról és a jövőbeni, 2015. évi tervekről szólt. Az osztály többek között kiemelt célként tekint a közszolgálati életpályák kutatás-fejlesztésének folytatására valamint a tudományos életpálya elemeinek vizsgálatára, szakmai konferenciák szervezésében, tudományszervezési munkálatokban vesz részt és közigazgatás-tudományi népszerűsítő országos körútra indul. A hazai lehetőségek mellett továbbra is kiemelt elem a nemzetközi lehetőségek biztosítása, a minőségi tudományos kutató-utánpótlás biztosítása.

Az osztály következő programja a decemberben megrendezésre kerülő Kutatói módszertani nap lesz, mely a sikeres PhD képzés elemeit mutatja be.

A formális ülésezést követően sor került Juhász Lilla Mária osztályelnök és Petró Csilla főtitkár elismerő köszöntésére, a két vezetőségi tag a jövőben már doktorjelölti státuszban, abszolvált doktorandaként segíti tovább az osztály munkáját és ezáltal átadja a vezetőségben való részvételi lehetőséget az aktív doktoranduszok számára.

Juhász Lilla Mária az osztály alapító elnöke megköszönte az eddigi sikeres, hasznos szakmai munkát és elismerő emléklapot adott át az őt segítő elnökségi tagoknak, valamint Szávay Lászlónak a DOSZ elnökség jelenlévő képviselőjének