|
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) stratégiai együttműködést alakított ki a Doktoranduszok Országos Szövetségével. A stratégiai megállapodás célja, hogy a fiatal kutatók doktori tanulmányaik alatt közreműködjenek a magyar közigazgatás és a közszolgálat tudásbázisának kialakításában, fejlesztésében, illetve létrejöjjön egy határok nélküli eszmecserét biztosító hálózat.
|
|
A Doktoranduszok és Nemzetközi Kutatók Szervezeteinek Szövetsége (PI-NET) ,,A doktoranduszok jövőjének alternatíváiról" címmel nemzetközi konferenciát szervez. 2011. november 16-18 között Budapesten a Corvinus Egyetemen, amelyre minden magyar doktoranduszt szeretettel hívunk és várunk.
|
|
A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ), mint a magyarországi doktoranduszok érdekvédelmi szervezete a készülő felsőoktatási törvény szövegével kapcsolatban a következő nyilatkozatot adja ki:
|
|
A Fiatal Kutatók és Doktoranduszok II. Nemzetközi Teológuskonferenciáján öt ország - Magyarország, Szlovákia, Ukrajna, Románia, az Egyesült Királyság - 17 egyetemének összesen 72, római katolikus, görög katolikus, református, evangélikus, baptista, unitárius és izraelita PhD-hallgatója ismertette kutatási eredményeit magyar és angol nyelvű előadások keretében több mint százfős hallgatóság előtt 2011. október 14-16. között.
A konferencia vallási és témabeli sokszínűségét a védnökök fémjelzik: Szászfalvi László államtitkár, református lelkész; dr. Kránitz Mihály egyetemi tanár; valamint dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök.
|
|
A Doktoranduszok Országos Szövetsége Elnöksége 2011. október 8- án délelőtt kötetlen bemutatkozó látogatást tett Pécsett, Prof. dr. Bódis József rektor úrnál, a Magyar Rektori Konferencia elnökénél. A beszélgetésen szó esett többek közt a magyar felsőoktatás helyzetéről a készülő Felsőoktatási törvény tükrében, különös tekintettel a doktoranduszokat érintő változásokról, a Doktoranduszok Országos Szövetsége lehetséges szervezetfejlődési irányairól, a fiatal kutatók európai és magyar helyzetéről.
|
|
Szeretnénk felhívni a figyelmet 2011 őszén elinduló ingyenes képzési programunkra, melyről az előadás helyszínén szívesen szolgálunk további információval:
A Doktoranduszok Országos Szövetsége képzési programot indít, melynek célja a doktori programokban nem szereplő, de szerintünk fontos ismeretek és kompetenciák elsajátítása.
|
|
Szeretettel meghívunk a Doktoranduszok Országos Szövetsége doktoranduszok számára meghirdetett komplex szakmai képzésünk bevezető előadására, melynek címe
A magyar doktori képzés helye a felsőoktatásban és a munkaerőpiacon.
Előadó Dr. Fábri György, egyetemi docens, rektorhelyettes (ELTE)
|
|
Ez a megállapodás lehetővé teszi, hogy hasznosítsuk azt a tudást, amelyet a doktoranduszok ma magukban hordoznak és kemény munkával elsajátítottak - hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden azon az ünnepélyes aláíráson, melyen a KIM stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Doktoranduszok Országos Szövetségével.
|
|
A Doktoranduszok Országos Szövetsége idén második alkalommal vesz részt a Kutatók Éjszakája elnevezésű országos rendezvénysorozat szervezésében és lebonyolításában, amely a TIT Planetáriumban (Budapest, X. kerület Népliget) kerül megrendezésre.
A DOSz igyekezett kihasználni a helyszín adta lehetőségeket, így ennek köszönhetően a látogatók, különleges helyszínen érdekes és színvonalas előadásokat hallhatnak, valamint változatos programokon vehetnek részt.
|
|
A Doktoranduszok Országos Szövetsége idén is megrendezi immár hagyománnyá vált nyári táborát 2011 augusztusában, a fél évezredes felsőoktatási múlttal rendelkező Sárospatakon. A tábor szakmai része a doktori képzéssel kapcsolatos aktuális kérdésekkel, pályázati lehetőségekkel foglalkozik, de emellett kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget is kíván biztosítani a jelentkezők számára. A táborra regisztrálni a honlap jobb alsó sarkában levő regisztráció ablakban lehet, ahol lehetőség van egyidejűleg a DOSZ-ba is belépni.
|
|
A Doktoranduszok Országos Szövetsége a hagyományokhoz híven az idei évben is jelen lesz az EFOTT-on, melyet az idén 2011. július 12-17. között rendeznek meg Szolnokon.
|
|
A Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége (RODOSZ) tizenkettedik alkalommal hirdeti meg tudományos konferenciáját, melyre Kolozsváron kerül sor, 2011. december 2-4. között.
|
|
2011. május 14-én került megrendezésre a Doktoranduszok II. Környezettudományi Konferenciája, Környezetállapot-változás Magyarországon és az EU-ban - címmel. A konferenciának az első alkalomhoz hasonlóan a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kara adott otthont. A konferenciaszervezők célja volt a környezettudomány különböző területén kutató doktoranduszok és doktor jelöltek munkájának és kutatási eredményeinek egymással való megismertetése.
|
|
Az Élet és Tudomány folyóirat kiadója, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat a Doktoranduszok Országos Szövetségével együtt ismeretterjesztő cikkpályázatot hirdet a doktori tanulmányaikat határainkon belül, valamint külföldön jelenleg folytató, tudományos fokozattal még nem rendelkező fiatal kutatóknak. A pályázat célja, hogy a doktoranduszok saját kutatásaikat, illetve azok tudományos hátterét és összefüggéseit közérthető módon közkinccsé tegyék.
|
|
A Doktoranduszok Országos Szövetsége 2011. április 15-17 között rendezte meg hagyományos Tavaszi Szél konferenciáját Piliscsabán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának épületében. Fényképek a címre kattintva tekinthetők meg.
A konferenciát a 2010. évhez hasonlóan idén is angol-magyar munkanyelvű nemzetközi tudományos rendezvényként hirdették meg a szervezők. A korábbi ,,fiatal magyar kutatók és doktoranduszok világtalálkozójának" célja az, hogy lehetőséget teremtsen a világ doktoranduszai számára arra, hogy az esemény alkalmával az eltérő kutatási területeiket bemutassák, véleményüket ütköztessék, szakmai és személyes kapcsolatokat alakítsanak ki.
|
|